A ​középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei

Minden ​kor művészetének vannak kiemelkedő alkotásai, amelyeknek láttán elfogódottan áll meg a szemlélő, s amelyeket – mint szemléletes példákat – mindig maga előtt lát a szakember. De ezek mellett ott vannak minden egyes kor szerényebb alkotásai, művészettörténetek csak felsorolásokban említett vagy névtelen tárgyai, objektumai, amelyek ugyan kevesebbet árulnak el a nagy művészeti irányzatokról, de még a nagy alkotásoknál is beszédesebben tanúskodnak arról, miként fogadta be, tette magáévá egy-egy tájegység népe az azokban feszülő művészetteremtő akaratot, hogyan egyszerűsítette le saját – jóval szerényebb – lehetőségeihez, s hogyan gazdagította őket a maga ízlésével, művészi kifejezéskincsével.
E kettős – befogadó és átformáló – szándék válik végső fokon megragadhatóvá itt egy tájegység: a középkori Udvarhelyszék napjainkig megőrzött művészeti emlékeinek számbavétele során.
A könyv szerzője – akárcsak ötnegyed századdal ezelőtt Orbán Balázs – faluról falura járta végig a Hargita nyugati oldalán a Kis-Küküllőtől Erdővidékig elterülő vidéket, számba véve mindent, ami a vidék középkori művészetéből megmaradt: vármaradványokat, templomokat, freskókat, néha egy-egy ötvösmunkát is. Műemlék-leírásaiban olykor egészükben megőrzött emlékekkel találkozunk, máskor sokkal későbbi épületekben „felhasznált” faragott kövekkel, ismét máskor csak régi okiratokban rejtőző leírásokkal. Mindezekből azonban kirajzolódik a középkori Udvarhelyszék népének művészi tevékenysége, sőt a tárgyi emlékek mögött maga a művészetet teremtő és fenntartó közösség is. Maguk a műemlék-leírások ugyanis nemcsak az egyes emlékek mai állapotáról szolgáltatnak adatokat, hanem a mind ez ideig ismeretlen vagy felhasználatlan levéltári források alapján az építkezések vagy későbbi átalakítások körülményeiről s arról a közösségről is, amelynek az emlékek létrehozásában, fenntartásában, megőrzésében döntő szerepe volt.