Gábor György

A ​szentély és a vadak – Zsidó vallástörténeti tanulmányok (dedikált)

900Ft Szállítási költség info shipping cost

Elfogyott

  • Példány állapota:
  • Kiadás éve: 2000
  • Nyelv: magyar
  • Oldalak száma: 306

És ​a történelembe vezető keskeny ösvényen – kétoldalt az út mentén időtlen sziklaszirtek teszik varázslatossá és félelmetessé a tájat –, ott, ahol két tagbaszakadt férfi összezördülés nélkül aligha tudott volna kitérni egymás elől, egyszer csak feltűntek a vadak: szorosan egymáshoz tapadva, sötéten, fenyegetően, nyomukban felkavart portenger. Gyorsak voltak, pontosak és kíméletlenek. Füstölgő romok, csonthalmok, meggyalázott szent helyek adtak hírt kóborlásuk útvonaláról. Amikor az utolsó is eltűnt végre a horizont messzeségében, a por még kavargott kicsit, majd lassan visszaszállt az útra, örök otthonába. A táj ismét némaságba burkolózott, olyan volt minden, mint annak előtte. Ám a gondos tekintet, amely a múlt emlékeit hiánytalanul megőrizte, azonnal felfigyelt a legapróbb, puszta szemmel alig érzékelhető változásokra is. „Őrizz meg és emlékezz!”, hangzott egykor a parancs, amely életben tartotta az emlékek hordozóját, s életet adott – az emlékezés rekonstrukciója révén – a halott múltnak is.

Friss könyvek a címlapról