Zolnay László

Az elátkozott Buda / Buda aranykora

700Ft Szállítási költség info shipping cost

Elfogyott

  • Példány állapota:
  • Kiadó: Magvető
  • Kiadás éve: 1982
  • ISBN: 9632715837
  • Nyelv: magyar
  • Oldalak száma: 605

“Ötödik évtizede foglalkoztat a történelem. Negyedik évtizede foglalkozom Buda középkori történetével. Még 1949-ben úgy alakult a sorsom, hogy évekig részt vehettem a Buda vári palota régészeti feltárásain. Már akkoriban felmerültek bennem olyan várostörténeti felismerések, hipotézisek, hagyományokban való kételyek, amelyeket utóbb – kényszerű, de hasznos vidéki, egri s esztergomi múzeumi évek után -, 1967-től fogva, immár mint a budai ásatások irányítója realizálhattam, s vehettem újabb vizsgálódások alá. Mivel számomra csak az az ismeret vagy hipotézis valós, amelyet kifejezek, feltevéseimet azonnal megfogalmaztam s publikáltam. Ezek időnként vitát váltottak ki. E kötetemet budai régészeti kutatásaim összefoglalásának szánom. Munkálkodásom során tán a leglényegesebb eredmények érzem annak a csak az 1970-es években igazolt feltételezésemnek realitását, amely szerint a budai Várhegyen már a szent királyok korától a tatárjárásig állt a vizekkel övezett Pest város jobb parti faluja, agrártelepe. (1974-ben ennek a kutatása vezetett archeológiai munkám döntő mellékeredményére, a budai szoborgaléria szerencsés felfedezésére). Megítélésem szerint sikerült a rezidenciális Buda korai helyrajzának, telepítése történetének és a királyi palota építéstörténetének szabatosabb meghatározása is. Sajnos, néhány más ásatási kezdeményem – a Táncsics Mihály utcai régebbi királyi nagykúria s vele a Szent Márton-házikápolna, a XV. századi kéthajós zsinagóga és a Ságvári-ligeti pálos főkolostor feltárása – kívülem álló okokból – régészeti torzó maradt. Ezeknek befejezése a jövő feladata. Munkámat az elődök s a kortárs régészek-történészek eredményeibe ágyaztam bele, s képekkel, valamint szövegemben igyekeztem megrajzolni a budai középkor művelődéstörténeti hátterét is.”

Friss könyvek a címlapról