Nem agrár-asszociáció, véletlen névválasztás. Nem blues, nem folk, nem hard-rock, még csak nem is „progresszív”. Eklektikus, időtálló muzsika, amely összetéveszthetetlen több mint 25 éve. Fittyet hánytak az összes létező divatra, és túlélték valamennyit. Sokszor lekövületezték, leunalmasozták őket, koncertjeik azonban a mai napig felejthetetlenül izgalmasak, pezsgőek, és a legrégebbi sikerdalt sem játsszák kétszer ugyanúgy. Nem voltak soha művészallűrjeik, mégis művészi fokra fejlesztették a rockszövegeket, a rockzene komponálását, hangszereléseit. A Jethro Tull soha nem botrányairól, szenzációhajhászásáról volt híres, hanem arról, hogy a muzsikálást, a közönséget nagyon komolyan vették és veszik, sztárságukat viszont egyáltalán nem.
Ian Anderson és társai már szinte családtagok Magyarországon, hiszen eddig négyszer koncerteztek Budapesten. Egyik legszebb dalukat fővárosunknak ajánlották. Erről a csodálatos negyedszázadról szól történetünk, amelynek remélhetőleg még sokáig nem lesz vége…
