FülszövegMindnyájan ismerjük azt a különös, titokzatos érzést, amely az égitestek szemlélőjét elfogja akkor is, ha jól ismeri az eget, s el tud igazodni a csillagképek között. Ezer évekkel ezelőtt élt őseink is felfigyeltek az égitesteket: gyönyörködtek a Hold ezüst sarlójának alakváltozásaiban, a csillagok méltóságteljes mozgásában. Nem tudhatták mik valójában az égitestek: isteneknek hitték őket, jósolni próbáltak mozgásukból.Őseinknek fontos célja volt a csillagászati megfigyelésekkel. Fölfedezték, hogy a csillagok és a Nap járásából le lehet olvasni az időt és a fő égtájak irányát. Akkoriban főként a papok foglalkoztak csillagjóslással. Az ő feladatuk volt a csillagistenek tiszteletének megfelelő formáiról gondoskodni, és számon tartani az időt: az órákat, a napokat és az éveket. Ez korántsem volt könnyű; a csillagász-papoknak jól kellett ismerniük a csillagokat, járatosnak kellett lenniük bizonyos egyszerű szögmérő műszerek használatában és a matematikában.
