Fülszöveg A szerző előszavából:”A történész, hadtörténész számos esetben készít leltárt addigi szakmai tevékenysélgéről, s megpróbálja felmérni, mit is végzett egy eltelt időszak alatt. Több mint húsz esztendővel az első rövidke írásom megjelenése után ezt teszem most magam is. (…) E leltár készítése során azt láttam – vagy véltem látni -, hogy az egykori Nemzeti Hadsereg (1919-1922), illetve a volt magyar királyi honvédség (1922-1945) tisztikarával, felső vezetésével kapcsolatos kutatásaim hoztak új eredményeket. Úgy vélem, hogy több mint két évtizedes (had)történészi munkálkodásom eredményeként a volt magyar királyi honvédség tisztikaráról, a katonai felső vezetésrősl sikerült tárgyszerű – az 1950-es években kialakítottól merőben eltérő! – képet megrajzolnom, bemutatva egy letűnt korszak kicsiny, de meghatározó erővel bíró társadalmi csoportjának társadalmi, politikai, szakmai »viszonyait«. (…) Amint azt a kötetet kézbe vevők tapasztalják, az ismét közölt írások témája – a volt magyar… Tovább