Dr. Román András

Karták könyve

2990Ft Szállítási költség info shipping cost

Elfogyott

  • Példány állapota:
  • Kiadás éve: 2002
  • ISBN: 9635131577
  • Nyelv: magyar
  • Oldalak száma: 383

Az ​ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság kiadásában 2002-ben megjelent „Karták Könyve” – szerk. Dr. Román András – hézagpótló kiadványnak bizonyult; egyetlen kötetben összegyűjtve a műemlékvédelem, a kulturális örökségvédelem területén napvilágot látott nemzetközi szakmai dokumentumokat (a 2001 évig bezárólag). A kiadványban jelentős számban szerepelnek olyan dokumentumok, amelyek ekkor jelentek meg először magyarul.

A Karták Könyve 2. kiadás, azaz az elsőnek a javított-bővített kiadása több szempontból is nagyon időszerű, ezért határozta el az ICOMOS MNB az újabb kiadás elkészítését. A 2002 óta eltelt évek alatt egyrészt számos új, nagyjelentőségű nemzetközi dokumentum született, amelyek értelemszerűen már nem találhatók meg a kötetben, másrészt napjainkra gyakorlatilag elfogytak az első kiadás utolsó példányai is, így aztán már hiába keresték a kulturális örökségvédelem területén dolgozó szakemberek, de még inkább az oktatásban résztvevők (oktatók, hallgatók egyaránt) ezt nélkülözhetetlen alapdokumentum-gyűjteményt.

A Karták Könyve második, javított-bővített kiadásával többféle célt értünk el. A pályázat alapja egyrészt az első kiadás egyfajta pótlása, amelynek mintegy 70 tételes terjedelmét azonban jelentősen bővítettük: az új kiadás további 27 új dokumentummal egészült ki. Az új szövegek valamivel több, mint feléhez (17 tétel) ezt megelőzően magyar nyelven nem lehetett hozzáférni, ezért a kiadványhoz természetesen elkészült azok lektorált magyar fordítása.

Az első kiadásban szereplő szövegek gondozása, javítása is megtörtént. A gyakorlati használhatóság (referencia/idézetek, stb.) érdekében például ahol elérhető volt, közöltük a dokumentum eredeti angol címét, a szakmai területen széles körben használt formában.

Friss könyvek a címlapról