Tóth Etelka (szerk.), Deme László, Fábián Pál

Magyar helyesírási szótár

700Ft Szállítási költség info shipping cost

Elfogyott

  • Példány állapota:
  • Kiadás éve: 2005
  • Nyelv: magyar
  • Oldalak száma: 587

Az utóbbi években a technikai, gazdasági és társadalmi fejlődés hatására nyelvünk szókészletében jelentős változások mentek végbe: korábban sűrűn használt szavaink egy részének gyakorisága csökkent, más szavak fontossága (az új keletkezésű és idegenből átvett szavak számával együtt) pedig megnőtt. Szókincsünk mozgása tette szükségessé a Magyar helyesírási szótár megjelentetését. A mintegy 140 000 szót és szókapcsolatot tartalmazó szótár céljául – az analógiára építés, a normaadás módszerét követve – elsősorban a helyesírási szempontból gondot okozó és közhasználatban lévő szavak közlését, s nem pedig a nyelvben meglévő összes szó szerepeltetését tűzte ki. Az újonnan nyelvünkbe kerülő szavak helyesírásáról a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Nyelvi Bizottsága hozott döntést. A Magyar helyesírási szótár a Magyar Tudományos Akadémia helyesírási szabályzatának változatlanul érvényben lévő 11. kiadásán (A magyar helyesírás szabályai, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1984) alapul, s az ott lefektetett elveket érvényesíti a bőséges példaanyagon.

Friss könyvek a címlapról