Mario és a varázsló / Rendetlenség és kora bánat

• Példány állapota: jó
• Nyelv: Magyar
• Oldalak száma: 256

Furcsa, torz, gonoszarcú emberke érkezik egy olasz városkába. Cipolla, a bűvész, a varázsló. Démoni tekintetével, gúnyosan sértő hangjával és suhogó korbácsának erejével hatalmába keríti egész közönségét, fellobbantja a nemtelen szenvedélyeket, derék, tisztes polgárok, feddhetetlen életű asszonyok, marionett figurákként rángatják tagjaikat, miközben arcukat megdermeszti a rémület. A fasizmus, ez a szadista szörny végzi itt fertelmes bűvészmutatványait, az hozza fel a mélyből az emberben rejtőző állati ösztönöket. De Thomas Mann nemcsak azért írta meg 1930-ban ezt a remekművét, hogy az emberiesség, a humanista erkölcs nevében tiltakozzék az emberhez méltatlan világ ellen, hanem azért is, hogy megmutassa: a világon mindenütt vannak Mariók, akik tiszták és beszennyezhetetlenek, akik a maguk egészséges erejével végül mégis ellenállnak és elpusztítják a gyűlölt varázslót

Rendetlenség és kora bánat

Részlet ​a műből: „Ebédre csak főzelék volt, rántott kelkáposzta-kotlett, utána a mostanában használatos mandula- és szappanízű sütőporból készült felfujt következett és míg Xavér, az ifjú inas, kinőttujjú, csíkos kabátban, fehér pamutkesztyűben és sárga szandálban felszolgálja az ételt, a “nagyok”, ez a tizennyolcéves, barnaszemű Ingrid, igen csinos leány, éppen érettségi előtt áll, amit valószínűleg sikeresen le is fog tenni, igaz ugyan, hogy főképen azért, mert sikerült tanárai és elsősorban az igazgató fejét olyannyira elcsavarnia, hogy a legnagyobb elnézéssel kezelik, bizonyítványát azonban nem szándékozik felhasználni, hanem tekintettel megnyerő mosolyára, kellemes csengésű hangjára, meglehetősen nagymértékű és igen mulattató parodizáló tehetségére a színház felé tájékozódik – és a szőke, tizenhétéves Bert, aki viszont semmiesetre sem akarja befejezni iskoláit, hanem mielőbb fejest szándékszik ugrani az „élet”-be, mint táncos, vagy kabarészínész, esetleg mint pincér, az utóbbi esetben azonban feltétlenül Kairóban…, mely célból egy ízben már, hajnali ötkor egy, az utolsó pillanatban megakadályozott szökést is megkísérelt. Bert határozottan nagy mértékben hasonlít Xavérhoz, a vele egykorú inashoz, nem azért, mintha közönséges külsejű volna, ellenkezőleg, vonásai feltűnően hasonlítanak apjáéhoz,Cornelius professzoréhoz, – hanem inkább a másik oldalról történő közeledési kísérlet s a típusok kölcsönös alkalmazkodási képessége folytán, amelynél a ruházat kiegyenlítődése és az általános modor játsszák a főszerepet. Mindketten hosszúra növesztik, középen hanyagul elválasztott dús hajzatukat, minek következményeképpen mindketten ugyanazzal a jellemző mozdulattal szokták hátradobni homlokukból fürjeiket.”