P. Gábor Mózes (szerk.)

Minden Jézusról – Evangélium exegétáknak

900Ft Szállítási költség info shipping cost

Elfogyott

  • Példány állapota:
  • Kiadás éve: 2002
  • ISBN: 9789639406346
  • Nyelv: magyar
  • Oldalak száma: 313

A ​nyugati civilizációt egykor megújító zsidókeresztény kultúra legfőbb közös forrásával foglalkozik az újszövettségi exegézis. Feladata nemcsak a kétezer éves szövegek elemzése, hanem az azóta bekövetkezett jelentés- és szemléletváltozások vizsgálata is, hiszen szekularizált világunkban nem könnyű megérteni a Biblia ember- és világképét.
Kötetünk egyrészt összefoglalja a XX. sz-i kutatás legfontosabb eredményeit és bemutatja a kanonikus evangéliumok genezisét, valamint sajátos teológiai hangsúlyukat az ismert szövegekben. Másrészt az eddigieknél teljesebb mértékben vontuk be vizsgálódásunkba a kánonon kívüli, alig ismert zsidókeresztény evangéliumok föllelhető töredékeit. Az eredményes exegézis ugyanis nem mondhat le Jézus tanításának tágabb szövegkörnyezetéről, ha meg szeretné érteni az ő központi gondolatát és küldetését, a mennyek országának misztériumát.
A legteljesebb Synopsisokon összehasonlító szöveggyűjteményeken is túlléptünk azonban azzal, hogy először vesszük figyelembe és közöljük magyar fordításban az iszlám Jézus-hagyományát, amely még a legtöbb kutató előtt ismeretlen. Az így létrejött nyolcféle forrás teljesebb képet ad a názáreti Mester működésének történeti hátteréről, és tanításának többféle aktualitásáról.

Friss könyvek a címlapról