Előszó
Virág, virág, virág,
réten, hegyoldalon,
itt varju lépkedett, amott
négyágú csöpp szirom
jelzi: megállt a cinke egy
fehér pillanaton.
S a bokron túl, odább,
hóban nyílt szarkaláb
hirdeti, reggel a havon
magányos szarka járt.
Be szép is – mondanád –
be szép e téli táj!
de hallod-e, az ágakon
hogy sír a “csírr”, a “kár”.
jaj, hová lettetek
édes bogyók, magok,
szárnyas bogárra teli lég,
ti ízes kukacok? –
Éhség virágai,
madárjárta nyomok.
