Kosztolányi Dezső

Nero, a véres költő/Édes Anna

700Ft Szállítási költség info shipping cost

A könyv papírborítóján több helyen kisebb szakadás, gyűrődés látható.

Elfogyott

  • Példány állapota:
  • Kiadó: Szépirodalmi Könyvkiadó
  • Kiadás éve: 1974
  • ISBN: 9631502007
  • Nyelv: magyar
  • Oldalak száma: 544

Kosztolányi 1922-ben írja Neró-ját. S bár történelmi források alapján dolgozza fel a szelíd, kedves már-már puhány, félénk ifjúból szörnyeteggé, zsarnokká váló császár életét, nem ragaszkodik a történelem adta cselekmény időrendben is hűséges leírásához, Kihagy, sűrít, átrendez, hogy nagyobb drámai hatást érjen el. A kötlő-író ebben az első hosszabb lélegzetű prózai művében – melyet Thomas Mann is az európai regény legjobbjai közé sorol – különben sem csupán a régmúlt megjelenítésére törekszik, hanem sajtá korától, s önmagáról is vall. Seneca, a bölcs költő, Nero nevelőjének szájával mondja el véleményét az erkölcsről, politikáról, s a bűnről, amely nemcsak a Nero-korabeli Rómában, hanem a 20-as évek Magyarországán is kitenyésztette az ember és a szellem gátlástalan eltiprását.Az alig nég évvel később született Édes Anna az eltaposottakkal együttérző emberség vallomása. A szegénység, a megaláztatás, a kiszolgáltatottság, a munka és a hűség jelképe Anna, a szorgalmas, engedelmes…

Friss könyvek a címlapról