Fodor Géza

Petri György költészete

900Ft Szállítási költség info shipping cost

Elfogyott

  • Példány állapota:
  • Kiadás éve: 1991
  • ISBN: 9631543706
  • Nyelv: magyar
  • Oldalak száma: 198

Petri ​György költészete az utóbbi években a verskedvelő magyar olvasók érdeklődésének középpontjába került. A közönség és a kritika egybehangzó véleménye szerint Petri immár nemcsak nemzedékének, hanem az egész magyar lírának egyik legjelentősebb alakja. Indulatos erővel, a szenvedélyek hitelével, sodró lendülettel, nagy formatudással, következetesen végiggondolt gondolatokkal fejezi ki mindennapjait és létérzését, s költészete egyben tükre a kor – korunk – változásainak is.
Fodor Géza, a kitűnő kritikus és esztéta könyve az első kísérlet a teljes pályarajzra. A szerző Petri György életművét az utolsó huszonöt esztendő történelmi eseményeibe ágyazva elemzi, kimutatja a költő szemléletének személyes és történeti meghatározóit, végigköveti a versformálás alakulásának okait és jellegét, a lírai eszközök megújításának folyamatát, feltárja a motívumok gyökerét és szerepét, nagy tudással és beleérző képességgel, egyszersmind a nemzedék-társ élményei alapján szól ennek a gazdag és sokszínű, hol fájdalmas, hol fanyar, hol ironikus, hol gyöngéd, hol öngyötrő, hol harapós költészetnek szépségeiről, titkairól.

Friss könyvek a címlapról