Pléhlovasok (dedikált)

• Példány állapota: jó
• Kiadó: Zrínyi Katonai Kiadó
• Kiadás éve: 1973
• Nyelv: magyar
• Oldalak száma: 253

Fény csap az arcomba. A fénycsóva alatt két lábat látok:
– Álljon fel! – hangzik a kemény parancs. Felállok. Elkaptak tehát. Megnyugszom. Nem kell végiglopakodnom az épületek között, nem kell lesnem az őrök lépteit, nem kell bemásznom valami nyitott ablakon.
Különben is megtudták, hogy lógok. És én jelentkezni akartam. Ebben biztos vagyok, bár nem gondoltam végig a dolgot világosan. Mégis, valahogy elintézett dolog volt bennem, hogy büntetést fogok kapni és hogy én ezt vállalom.
– Indíts! – mondja a hang. Megismerem Kisszabó hangját. Már valamivel enyhébb és kevésbé hangos. De hiszen ez itt várt, tudták, hogy jövök. Honnan tudták ezt a kijáratot? Danajkától. Mégis elárult volna? Az nem lehet. Őt is elkapták. Kivallatták. Nem árulta volna el ezt a rókalyukat… Nem tudom… Megyek Kisszabó előtt, szép nyugodtan, mintha csak a kantinba indulnánk, hogy fizessek neki egy üveg sört. Eszembe jut a konyak a nadrágzsebemben. Felötlik, hogy megkínáljam. Aztán meggondolom. Azt mondhatnák, hogy meg akartam vesztegetni az őrt. Észrevétlenül ki akarom dobni az üveget a zsebemből. Amikor azonban odanyúlok, Kisszabó nagyot kiált:
– Állj! Ne mozdulj!
Hát ezt meg mi lelte? – rökönyödöm meg. Csak nem képzeli, hogy dinamit van nálam?
– Ne izélj már – motyogom. – Csak az üveget akarom eldobni.
Nem akarom, hogy megtalálják nálam.
Kisszabó hallgat egy pillanatig, meghányja-veti magában a dolgot. Aztán halkan azt mondja:
– Oldalt balra egy bokor van. Oda dobd. Jó lesz még az.
Azt teszem, amit mond. Nyilván érte fog jönni. Legyen. Megyünk tovább. Közvetlenül mögöttem jön, s a lábunkra világít. Ahogy lehajtom a fejem, látom az ő lábát is meg az enyémet is. Most suttogni kezd:
– Nagy hülyeséget csináltál. Danajkát elkapták. Azt mondja, nem együtt mentetek. Ő bicskával támadt az őrre. Futkosóra fog kerülni, ez már biztos. Meg ne mondd, hogy együtt mentetek!