Séta ​a ház körül

• Példány állapota: jó

Bitó ​Imre, a cigány, aki százszor és megint csak százszor gyűjti össze minden csepp erejét, hogy magának és családjának emberi életet biztosítson: Julas, az úri szülők örökbe fogadott kedves, tiszta lelkű kislánya, akinek egész élete egyetlen csendes küzdelem a mellett az elzüllött férfi mellett, aki valaha jó volt hozzá: egy bérház, ahol az érdeklődés, a részvét s a rosszindulatú kíváncsiság csatornáival összekötve élnek egymás mellett, függetlenül és mégis kibogozhatatlanul összefonódva a ház lakói: kék kantáros totyogósok, akik ott csüngenek az óvoda kerítésének rácsán, lesve a kinti érdekes világot, tej- és grízfelhőkbe burkolózva lovagolnak a zsiráffal és nyuszikkal díszített biliken – ezek az új Mándy-kötet szereplői és tájai. Mándynál nincs bemutatkozás, és nincs se „táj-leírás”, se „jellem-ismertetés”. Aki szóba kerül, aki szóhoz jut – azzal rögtön jelen van egész környezete is: a lakás, amelyikből kilépett: ágyban kávézó, csontos, köhögő nagymamája vagy gyerekei, felesége, putrija, a menye, az unokák. És fordítva: a bérház kőfolyosója szomszédokat cipel, az állomás az örökké csak férjére várakozó asszonyt tartja. Minden együtt és egyszerre létezik – egymásra villanó tükördarabokból áll a világ. „Se cselekmény, se fantázia, se megfigyelés” – mondja Mándy a mit akarhat egy író című vallomásában. „Maradt a belső világ. Meg ami az élményekből ebbe belefutott. Egy öreg bolt csodája, egy kopott tűzfalé, egy emberi arcé.” Mándynak nincsenek hősei a szónak XIX. századi értelmében. De bizonyos, hogy Ágnes és Bitó, Kövecses Bandi és Julas a maguk módján mégiscsak hősök. Hősök állhatatosságukban, hősök jóságukban. Csöndesek és konokak. Többnyire törékenyek, magányosak, de küzdőképesek: elszántan, utolsó leheletükig harcolnak a közöny, az önzés, a mindenfajta embertelenség ellen.

• Szerző: Mándy Iván
• Darab: 1
• Állapot: jó