Békés István

Szegény ember gazdag városban

700Ft Szállítási költség info shipping cost

Fejezetek Budapest Művelődéstörténetéből 1867-1917 között

Elfogyott

  • Példány állapota:
  • Kiadás éve: 1973
  • Nyelv: Magyar
  • Oldalak száma: 358

Fővárosunk ​múltjának egy kevéssé ismert részét, a szegény ember útját a gazdag városban, a kisemberek örömét, bánatát, küzdelmeit és előbbre jutását, ezt az elsüllyedt, az ifjabb nemzedék szemében szinte már valószínűtlennek tetsző világot mutatja be ez a páratlanul érdekes, nagy műgonddal, ízes nyelven megírt kultúrtörténeti munka. Az első fejezetben az 1867–1917 közötti évek Budapestjének jellegzetes figurái: a dunavizes, a bakter, a lámpagyújtogató, utcai zenészek, teljes-, ecetes- és olajosasszonyok s a pesti utca más elködlött alakjai kelnek életre a könyv lapjain. Ezután az író az egykori gazdagok hamis jótékonykodásáról húzza félre a „hímes álomfüggönyt”, majd a következő fejezetben meggyőzően tárja fel, milyen kíméletlenül fojtották el a proletariátus jogot követelő megmozdulásait. A komoly, olykor komor képek lepergetése után a múlt idők egy-egy derűsebb színfoltját varázsolja elénk: az egyszerű emberek szórakozását, búfelejtését. Végül Árnyból a fénybe címmel jelzi azt a folyamatot, ahogy a „mákonyos bódulatok ködös barlangjaiból lassan, fáradságos munkával tört fel Budapest szegény népe »a szellem napvilágáig«”.
A régmúlt idők hangulatát kétszáznál több egykorú rajz, festmény, újságábra, fénykép reprodukciója is idézi. Ezek többsége 70-100 éve porosodott eredeti lelőhelyén. Békés István nagy hozzáértéssel válogatta ki az illusztrációkat, amelyek a hitelesség erejével dokumentálják a szöveget.

Friss könyvek a címlapról