Fülszöveg Krúdy Gyula Szindbádja az a magányos, melankolikus hajós, aki nem viharos tengereken hánykolódik, nem a csodák s borzalmak tartományai felé evez, hanem a múlt holt vizein kalandoz álomszigetek között, bárkája fehér vitorláját nem tépik a szelek, csak a sóhaj rezegteti, az egész messziről, mint egy búcsút lebegtető patyolatzsebkendő… Szindbád, az emlékek vándora, völgyben legelő városka állomásán száll ki a vonatból, hajnalban recsegő féderes kocsira ül, köpenyegébe burkolózva rázatja magát kanyargós utakon, az álmot dörzsölgeti szeméből és az élet fáradtságát homlokáról, jobbra-balra nézeget csendesen a hűvös vidéken, ahol elmúlt ifjúságát látogatja, elfelejtett, elvesztett házakat, arcokat keres.
