Gergely Bárándy

Velence fénykora

900Ft Szállítási költség info shipping cost

Elfogyott

  • Példány állapota:
  • Kiadás éve: 1999
  • ISBN: 9639193224
  • Nyelv: magyar
  • Oldalak száma: 212

E könyv a politikai hatalom velencei kiépüléséről szól. Arról beszél intézmények sorát elemezve, hogyan teremtődik spontán módon, tervezetlenül, szinte természetadta módon családi, provinciális közösségekből államhatalom. A velenceiek előképe természetesen a köztársasági Róma. De Velencében a jog szült államot s csak azután az állam jogot. A szokásjog határozta meg, hogy kik s milyen feltételek között választhatnak dózsét, és a patrícius demokrácia szabályrendjére épült az állami rendszer. Ebben az államban viszonylagos és kényes egyensúlyban éltek egymás mellett kereskedő, hajós és bankár nagycsaládok, megosztva és elválasztva a törvényhozói, a kormányzati és az igazságszolgáltatási feladatokat, intézményeket. Az ezredfordulós Velence fokról-fokra olyan történeti rangra emelkedik, ahol nem átveszik és követik a história ritmusát, ütemét, hanem ahonnan ezt az ütemet diktálják. Velence közvetítőből, követőből az 1300-as évek végére minta lesz. Felér a csúcsra.

Friss könyvek a címlapról