“Amikor a házam épült – fűrésszel, szöggel, kalapáccsal építették, úgy tákolták össze, mint egy ládát -, füvön, páfrányon, vadvirágon kívül semmi sem termett az országút és a ház között. A háromszáz lépésnyi távolságon könnyű volt áttekinteni. A szomszéd kicsit messzebb lakik, de ő is látta, mikor fújom el este a gyertyát, mikor állok reggel a kúthoz mosakodni.Ennek tizenöt éve. Tizenöt év, legalábbis növényeknek és Dél-Amerikában (fegyenceknek mindenhol), sok idő. Ahol a tavaszt csak rövid pár hétre szakítja meg a télnek csúfolt ősz, a földbe szúrt kis platánágból terebélyes platán nő. Az óriás levelű katalpa egymagában is elrejt egy házat. Az őserdő fái megtanultak gyorsan nőni, hogy a növényrengeteg felett naphoz jussanak. A Kínából jött dió, az európai (avagy perzsiai) őszibarack megtanultak sietni. A mimózafa kétszer akkorára nő, mint a Róma körüli dombokon.A fák körülnőtték, túlnőtték a faházat. Az eukaliptuszok a kerítésnél kora reggel árnyékot terítenek rá. A narancsok… Tovább
