Sokszor elmondtam az egyetemen diákjaimnak, hogyha hallgatják pácienseiket, nehogy azt mondják egy idő után: “Ez semmi, hát még nekem…”, hiszen nem róluk van szó. Az azonban természetes, hogy miközben a velük szemben ülőre figyelnek, önkéntelen képzettársítással eszükbe jut olyan történet a saját életükből, amely kikívánkozik belőlük.Ilyenkor csak olyan esetben szabad megszólalniuk, ha saját példájukkal segíteni tudják a pácienst problémája megoldásában. Ez a könyv lehetőséget ad nekem arra, hogy jó néhány érdekes és tanulságos esetem ismertetése mellett olyan emlékeket is kiírjak magamból, amelyek nem szerepeltek példatáramban.
