Ez a kötet mintha leginkább lírai napló vagy egyetlen szakadatlan belső monológ lenne, melyből nemcsak a költő legszemélyesebb élete, szellemi és érzelmi világa bontakozik ki, de az őt körülvevő kor és egyfajta társadalmi környezet plasztikus ábrázolása is. Ez a sajátos intellektuális költészet stílusában, előadásmódjában közvetlen és egyszerű, mondanivalójában gazdag és sokrétű. Az élet és a halál, a szerelem és a barátság, a magyarság és az emberség, a hétköznapok és a művészet erkölcsi kérdéseit, örökös és mégis mindig új helyezteti elemző versek lírai “ürügyei” többnyire tájak, utazások, könyvek, képek, szobrok, találkozások, táviratok, telefonhívások, táviratok, telefonhívások – életünk, közös, megszokott élményei. Ám Képes Géza nem csupán érzékletesen jeleníti meg mindezt, hanem a látvány, a pillanatnyi benyomás mögött megláttatja a lényeget, a váratlant, az ismeretlent. A dolgok, tárgyak, jelenségek szinte azonnal valamilyen erős szellemi, indulati folyamatot indukálnak.
