A kínai nép állandóan a halál pitvarában kuksol. Régi szent könyvei alapján azt hiszi, hogy a Föld négyszögletes, s az ég kerek. Helytelen csillagászati fogalmai vannak. De az ember helyét pontosan tudja a világegyetemben… Kína irodalma szakadatlan folytonosság, immár több, mint négyezer esztendő óta. Az elbeszélést – a mesét, a regényt – meglehetősen kevésbé veszik, nem is tekintik költészetnek. Szemükben csak a bölcselet nagy, s a vers, amely az élet sűrített kivonata, önfeledtség és önkívület, gyermekélet és örök élet. A japán haikut az európai epigrammákkal vetik egybe, de az csak külsőleg emlékeztet rá. Voltaképpen merőben más. A haiku egy természeti rajz, egy „rajz körvonala”, utalás egy festményre, vagy „ennek a festménynek csak a címe”. Ilyen háromsoros versekben élték ki magukat, tündököltek századokon át legnagyobb költői lángelméik.
Kosztolányi Dezső
