Turgenyev úgy mesél hőseiről, mint hozzá közelálló emberekről, keblükből kiragadja szenvedélyes érzelmeiket, és gyengéd részvéttel, reszkető aggodalommal kíséri nyomon sorsukat: együtt szenved és örül az általa teremtett alakokkal, és őt magát is elbűvöli az a költői környezet, amelybe oly szívesen helyezi őket. És elragadtatása ragályos: az olvasó rokonszenvét is azonnal megnyeri, gondolatait és érzéseit már az első oldalon lebilincseli, elbeszélésével arra kényszeríti, hogy átélje és átérezze azokat a pillanatokat, amelyekben Turgenyev alakjai megjelennek előtte. És még jóval később is, az olvasó rég elfelejthette a történet menetét, az események részleteinek összefüggését, az egyes szereplők és helyzetek jellemzését, sőt elfelejthette az egész olvasmányt – mégis emlékezetes és kedves marad neki az elven és üdítő benyomás, amely az elbeszélés olvasásakor keletkezett benne.
