Ha Hemingway és Don Passos nemzedékének elszakadását a hagyományos értékrendtől úgy tekintjük, mint az amerikai irodalom reagálását az első világháborúra, akkor Donald Barthelme művészetét bátran tekinthetjük, mint a hidegháború és a vietnami háború nemzedékének válaszát az előző nemzedék eszményeit tovább romboló korra. Barthelme, akinek személyében az amerikai irodalom új, ígéretes tehetségét üdvözölte a kritika, továbblép a képmutató eszmények bírálatán: azt vonja kétségbe torz, elkeseredett kacajjal, hogy vannak-e még egyáltalán értékek.Groteszk, fekete humorú novelláit mintha csupa meghibbant ember népesítené be. Megőrült a világ, mondják, vagyis csak eképp, azaz bolond módjára lehet élni benne. Barthelme félelmetesen mulatságos novellái ezen a szálon tartanak rokonságot az 1920-as évek német expresszionizmusával és szürrealizmusával – azzal a világgal, amelyből a kötet nosztalgikus címében szereplő Doktor Caligari, a híres német film mitikus, szimbolikus alakja való.
