“A gondolat, hogy könyvet írjak Amerikáról, Párizsban ötlött eszembe… Úgy éreztem, hogy ki kell békülnöm a szülőföldemmel… Görögországból derűs hangulatban keltem útra… Bíztam benne, hogy életemben először most végre képes leszek undor és megvetés nélkül tekinteni New Yorkra s mindarra, ami azon túl terül el… Amikor feljöttem a fedélzetre, és megláttam a partot, nyomban csalódottságot éreztem. Nem is egyszerűen csalódott voltam: elkeseredett. Amerika partja nekem komornak és barátságtalannak tűnt… Amikor elhagytuk New Yorkot, ettől függetlenül jó formában voltunk. Persze kissé idegesek is, bevallom, mivel mindössze öt-hat órát vettünk vezetésből. Tudtam kormányozni, tudtam sebességet váltani, tudtam, hogyan kell fékezni – mi kell még? Mondom, amikor elindultunk a Holland Alagút felé, széles jókedvünk támadt. Szombat dél volt. Még sohasem voltam abban az elátkozott csőben, kivéve egyszer, taxival. Kész lidércnyomás volt. Pontosabban: a végeérhetetlen lidércnyomás kezdete.”
Henry Miller
