“Előszót írni – kárba veszett fáradtság. Senki sem olvassa el. – Haszontalan szószaporítás – mondják -, tartalma úgyis kiderül a könyvből.” – írja Széchenyi Zsigmond az Ünnepnapok bevezetőjében, és aztán a tőle megszokott humorral megírja háromoldalas előszavát. Ha Széchenyi Zsigmondnak megbocsátotta olvasói tábora, úgy talán remélhető, hogy tőlem, mint a könyv szerkesztőjétől is elfogadnak ezen a címen pár sort, természetesen nem véve még gondolatban sem a bátorságot arra, hogy magamat Széchenyi Zsigmondhoz hasonlítsam. Olyan válogatást tart a kezében az Olvasó, amelynek szerzői az elmúlt évtizedek során általában nem jelenhettek meg, annak ellenére, hogy a két világháború között kivétel nélkül nagy sikerülvadász-írók voltak. Ez alól csupán Kittenberger Kálmán és Széchenyi Zsigmond volt kivétel. Széchenyi nagyszámú könyvein, azok vad- és természetszeretetén nevelkedett fel több generáció, lett légyen vadász vagy nem vadász az Olvasó. Ragyogó humorral megírt, éles szemű megfigyeléseit tartalmazó könyveit – talán azok nagy száma miatt is – az elmúlt közel fél évszázad cenzúrája nem söpörhette le.
