Robert Gurbo

A korai évek

4490Ft Szállítási költség

Bársonykötésben kiadott példány. A védőborító sérült.

Elfogyott

Feliratkozás

Példány állapota: jó
Kiadó: Vince
Kiadás éve: 2005
ISBN: 9639552666
Nyelv: magyar
Oldalak száma: 158

“Én egy amatőr vagyok, és életem végéig az is kívánok maradni, visszautasítok minden professzionális okoskodást és virtuozitást…” – André Kertész, 1930
Amikor a 31 éves Kertész Andor 1931-ben Párizsba indult, batyujában e könyvecskében látható fényképei lapultak. Andréként érkezett meg, és olyan művészek körébe csöppent jó időben, ahol rajta kívül nem volt fotográfus. Néhány képe megjelent már Magyarországon az 1920-as évek Érdekes Újságjában. Ezek alapján az “apró semmiségek” fotográfusaként jellemezték őt. Nem rohant riporterként az események után, sokkal inkább “érezve”, mint “látva” kereste a poézist abban, amit fényképezett.
A két beszédhibás Kertész testvér – Jenő dadogott, André selypített – a közösen kapott fényképezőgépben találta meg a kifejezés lehetőségét. Jenő azonban kezdetben főképp játékos modell volt, majd a későbbiekben André legfőbb híve és bátorítója lett.
Jenőt láthatjuk a szárnyait próbáló Ikarusként, ábrándosan, meztelenül vízparti sziklán ülve; játékos sziluettje számos képen megjelenik. Hátulról fényképezett aktja – akárcsak egy festményen – bokor tövében tűnik fel, mintha csak az álom hirtelen kapta volna el. Buherált önkioldójával Kertész fényképezte kettőjüket, de főképp önmagát. Az 1920-as évek Cindy Sherman-jeként üzletembernek öltözve, parasztként, katonaként puskával (ez valóság volt), nőnek öltözve, meg Elizabethtel ölelkezve örökítette meg önmagát. Képei egyaránt voltak elkapott pillanatok – türelmesen kivárva – és idealizált, megrendezett képek, amelyek sokszor legendára, mitológiára engedtek asszociálni.
Jenő és André fotográfusi viszonyát jól fejezi ki a 18 éves André Kertész naplójában az az eset, amelyben egyik nap André leírta, hogy Jenő a Balogh lányokról készített egy nagyon jó képet, majd másnap a naplójában ugyanazzal a képpel kapcsolatban helyesbített: “A képet a Balogh lányokról valójában én készítettem”, megmagyarázva azzal, hogy “a tapasztalat az enyém, és ezért a kép hozzám tartozik, még akkor is, ha valaki más által készült”.
Kertész a fényképeit lelke egy részének tekintette. Nem véletlen, hogy Elizabeth még a házasságuk előtti szakításukkor a legnagyobb fájdalmat azzal okozta, hogy az önmagukról készült fényképeket kettévágva küldte vissza Kertésznek.
Miközben e könyv nyomdai előkészítési munkái folytak a stúdióban, a szkenner és a monitor misztikus fényében mintha csak megidéztük volna Kertészt. Robert Gurbo, az André Kertész Estate kurátora, soha nem hallott történeteket mesélt Andréról, ahogy ő is szólította hosszú éveken keresztül. Micsoda egy finom lélek lehetett! Mennyi sérelem és csalódás kísérte végig az életen, különösképpen Amerikában, a “kemény legények” hazájában. Párizsba leendő felesége küldi, hogy álljon már a lábára, addig ő majd “visszatartja a szerelmét”. Párizsban néhány év alatt Kertész nevét megismerték, jól keresett, de mire Elizabeth követi őt, újra megélhetési nehézségekkel küzd. Egy munkaajánlat miatt költöznek Amerikába, a lehetőségek hazájába. Elizabeth igen hamar sikeres amerikai üzletasszonnyá vált, Kertészt azonban – hosszú évek sikertelensége után – csak élete utolsó évtizedére fedezték föl újra, de akkor véglegesen. Ekkorra azonban Elizabeth – akinek mindig is szeretett volna bizonyítani – már betegségben elhunyt.
Amit az olvasó e könyvben lát, az a kezdet, de értő szem jól láthatja a véget is. Kertész világhíressé vált, képeit többnyire nem megrendelésre készítette, hanem kedvtelésből fotografált. A sikerhez, a nemzetközi hírnévhez, a nagy pénzhez rögös út vezetett, ahol a szerencse, a kitartás, a kapcsolat, a töretlen hit az alkotásban legalább olyan fontos tényező volt, mint az elengedhetetlen eredeti tehetség.