Magas volt, karcsú és előkelő, Signor Conténak hívták barátai Posillipoban. A festői nápolyi külváros volt az emigráció első állomása, ahol Márai feleségével, Lolával és fiával, Jánossal tíz évig élt, mielőtt az amerikai San Diegóban letelepedett.
Az óvatos, majdnem megközelíthetetlen Márai megbarátkozott a történész-újságíró Simányi Tiborral, s az író 1989-ben bekövetkezett haláláig leveleztek.
Simányi egyike Márai azon kevés bizalmasának, akiket megrázó utolsó naplóbejegyzéseiben is megemlít.
Két évtizedet fog össze a német kiadás után magyarul is megjelent levelezés, melyben Európa és Amerika szellemi arculata jelenik meg.
A levelek közvetlensége jelenti a különleges varázst: személyes információk, praktikus tanácsok és cinikus utalások vegyülnek a mindmáig frappánsan érvényes megfigyelésekkel.
„Amitől ma a háborúnál is jobban félnek Washingtonban éppen úgy, mint Moszkvában, az a nukleáris terrorizmus. Felrobbant valami a világban és az emberekben, és a tisztesség, az ízlés és a törvény összetartó erői már nem működnek többé” – írja Márai 1983-ban.
