A kötetben szereplő két értekezés egyike Herder korai történetfilozófiáját foglalja össze. Az első a történelmi fejlődést organikus folyamatként ábrázolja. Kora általános véleményével ellentétben beszél a középkor történelmi és kulturális jelentőségéről. Véleménye szerint az emberiség története analóg az individuum életútjával: a korszakok organikusan épülnek egymásra, természeti szükségszerűség érvényesül bennük, de mind magában hordozza értékét és értelmét. Herder így jellemzi írását egyik levelében: “Tűz van benne, és parázsló szén hull századunk fejére, ahogyan utóbbit ismerem.”A másik értekezés a nyelv és egyúttal a költészet spekulatív története. a felvilágosodás szenzualista elmélete ételmében Herder szerint az ember az eleven természet hangjaiból fejlesztette ki a nyelvet. Az első nyelv költői elemek gyűjteménye volt: a lélek szótára. Elméletében központi szerepet játszik a képszerűség és az analógia, ezek által kapcsolódik össze a nyelv és a költészet története.
