„Némán, meghatódottan áll az ember a Vereckei-hágónál a hegytetőn. Szemben méltósággal megy le a nap, óaranyba öltözteti a táj levegőjét. Az ember keletről jött és nyugatra tart. … Itt jöttünk be 1109 éve, itt jövünk be azóta is minden nap. Itt kezdődik a mi hazánk, térben és időben.” (részlet a II. kötetből)
