A magyar őstörténet egyik legizgalmasabb kérdéséről, az őshaza kereséséről szól ez az igazán unikális mű. Talán meglepő, de erről a valóban érdekes és lenyűgöző jelenségről eleddig tudományos monográfia nem született. Nagy Károly könyve sem száraz tudományossággal közelíti meg ezt a területet. A szerző a történeti érdeklődésű író kíváncsiságával nyomozott a magyar őshaza kutatói után, így a Julianus barátot és Kőrösi Csoma Sándort jól ismerő olvasóközönség most találkozhat más, kevésbé ismert kutatókkal is. A mű bemutatja például a 18. századi Turkolly Sámuelt, a 20. századi Zajti Ferencet, s az is kiderül, hogy a két gróf – Széchenyi Béla és Zichy Jenő – híres, 19. századi expedícióit lényegében ugyanaz motiválta, ami Kőrösi Csomát. És persze azokat is, akik lázasan hasonlítgatták nyelvünket a legkülönbözőbb népekével, így keresve a bölcsőt, a rokonságot.