Róma a maga kulturális és jogi hagyatékát továbbadta az európai világnak, s az a maga újkori államrendjét, látszólag ugyan, a Római Köztársaság képletére, de valójában a bizánci dominátus gondolatkörében tovább élő állami jogelvekre építette rá, amelyek a despota helyett a törvények főségét, a polgároknak egy bizonyos egyenlőségét, a „mindenki hozzászólhat ahhoz, mi rá is vonatkozik” elvét és a vezetőnek a hatalom melletti felelősségét példázták. A született hatalommal szemben az alkalmas kiválasztásnak valamilyen formáját, az öncélú hatalom helyett a szolgáló államhatalmat állították példaként. „A ius publicumnak ugyanannyi hatása van a mi modern világunkra, mint amennyi a ius privatumnak, s mint amennyi a crimenek és a delictumok üldözésével kapcsolatos római büntetési rendszernek is van. Méltó feladat feldolgozni, részleteiben bemutatni és hasznosítani!”
