„A világ egy élő tájkép Vecsei H. Miklós verseiben, temérdek lélegző mozdulat, retinába égetett látvány. De történjék bármi, itt minden rólunk szól, ez az izmos költészet a vágyakozó emberről beszél, pontos, kimért és fukar nyelven, mégis árulkodva, mint egy gyerek. A Soliloquor versei nem monológok, értő dialógus ez, és az ifjú költő úgy néz, hogy érdemes követni a tekintetét. Egy tanú, aki nem csak tanúja annak, hogy él.” – Grecsó Krisztián
