Füst Milán legutolsó, mindeddig kiadatlan művét adjuk most közre, mely egyszerre jellemző a fiatal és érett alkotó személyiségére, friss szellemiségére, szenvedélyes, nemesen egyszerű stílusára. A lendületes esszét ugyanis az író a hatvanas évek elején írta, de valójában ifjúkori gondolatait, érzéseit fogalmazta benne újra.”Ötvennégy éve foglalkozom szexuális pszichológiával, s e hosszú idő alatt sokan fordultak hozzám bajaikban tanácsomért, de úgy is mondhatnám, hogy orvoslatért. S tapasztalataimból nagy feljegyzéseim származtak, ezek azonban az ostrom okozta pusztulásban naplómmal együtt elvesztek. Én azonban e lélektani dokumentumaim elvesztését már nem is fájlalom, mert meggondoltam a dolgot: nincs szükségem sok ezer esetre ahhoz, hogy amit több mint fél évszázad alatt tapasztaltam, megtanultam, hogy ezt még garmadával bizonyítsam is. Megmondom, amit tudok, s aki állításaim helyességéről meg akar győződni, az majd legyen szíves gondolkodni, elmélyedni abban, amit állítok.
