Vajon a „mesterek” valóban birtokában vannak a nagy titoknak, amiből ezek a csodálatos életérzések kisarjadnak? Vagy csak keresik, mint a mesebeli fiú a boldog embert, hogy az ingét magára vehesse. De mi tudjuk: a boldog embernek nincs inge.
Maeterlinck KÉK MADÁR-nak nevezi a boldogságot, ami mindig az orrunk elől röppen fel. A Mesterkurzus nem ácsol kalitkát a kék madárnak. De felfigyel arra, hogy az emberek jó része boldogtalanabbul él, kevesebb örömmel, jóval több szomorúsággal, mint amennyit az élet rákényszerítene. Valamit csinál velünk a társadalom, valamit csinálunk magunkkal mi is, ami boldogtalanságot szül.
Mi múlik rajtunk? Miért hozunk olyan kompromisszumokat, amelyeket nem tudunk elviselni? Mi az a tehetetlenségi nyomaték, ami beszorít bennünket alig kibírható helyzetekbe, s bár gondolatban százszor is megtesszük, mégsem változtatunk rajta? Holott az embernek joga van az örömhöz.
Hogyan látja ezeket az orvos, a pszichológus és a közíró? Tudnak segíteni? Azzal mindenesetre, hogy – mint e kötetben is – felébresztenek minket önáltatásainkból, hamis illúzióinkból.
