Gyarmati György

A Király-hágón innen és túl

1490Ft Szállítási költség info shipping cost

Készleten

  • Példány állapota: újszerű

“Tanulmánykötet esetén ajánlatos a szerzőnek találni valami vezérfonalat, ami indokolja különböző témájú írások egy cím alá sorolását egy hívó szó köré rendezését. Egyetlen ilyet nem tudok említeni, ám kettőt – legalábbis egy ölelkező kettős szálat – igen. A kötet írásainak többsége a kolozsvári Korunkban kapott nyilvánosságot, másik fele meg valami módon az elmúlt század erdélyi történéseit vagy az arról való közgondolkodást (is) érinti. Ha nagyon erőltetjük, akad még valami ezen túl is, ami egyszerre evidencia és – góbésan – annak a fonákja. Az évszázadok folyamán Erdélyt és a Királyi Magyarországot illetően sokszor igazolódott a mondás: ha ketten ugyanazt teszik is, az nem ugyanaz. Magam ennek egy sajátos változatát élhettem meg, évszázados tapasztalatok helyett nyúlfarknyi – pár évtizednyi – léptékben is. Írhattam és – a sorsnak hála – sokszor elmondhattam a Duna mentén, illetve Máramarosszigettől Váradon és Kolozsváron át Csíkszeredáig a Kárpátok keleti karéja táján is “ugyanazt”, másképp hallatszott az az alföldi lapályon és másképp Erdőelve hegyes-dombos tájain. Pontosítva: más volt az olvasata. Nem jobb vagy rosszabb, egyszerűen más. S nem csupán időközben bekövetkezett rendszerigazítások különbözősége, illetve a – szakmán belüli és kívüli – generációváltás okán…”Gyarmati György

  • Gyarmati György
  • 1
  • újszerű

Friss könyvek a címlapról