Peter Shark

Kísért ​a múlt

500Ft Szállítási költség info shipping cost

Elfogyott

  • Példány állapota:

Frank ​Morganben pedig megpattant valami, és többé nem tudott parancsolni bensejében annak a fekete hatalomnak, amit négy éve próbált elfojtani, visszanyomni, amivel akaratlanul és önkéntelenül óriási küzdelmet vívott minden őt ért – igazságos vagy igazságtalan, mindegy volt – sérelem, méltánytalanság után. Ez az erő most túlnőtt rajta, nem hagyta élni, és kényszerítette, hogy három héttel később elégtételt vegyen, és megölje Timothy Large atyát. Egy vasárnap késő délután, mikor már négy órakor sötét volt, megvárta az egyik külvárosi kis kápolnából jövet, ahol rendszeresen misét tartott, s utána gyalogosan tért vissza a kollégiumba, mert a jezsuita atyák szerettek gyalogolni. Megvárta őt, és egy földről fölszedett kővel bezúzta a koponyáját. Az atya széttárt karokkal zuhant előre, és Franknek nem remegett a keze, mikor az előkészített tűvel egy keresztet rajzolt a csukló fölé, a karjára – a homályban alig látott, meg kellett fognia a még meleg, de már élettelen kezet, s kicsit fölhajtani a kopott reverenda ujját. A kereszt, az kellett. Akkor is és később is. Frank nem tudta pontosan megfogalmazni, miért van erre szükség. De mindig csak akkor érezte befejezettnek tettét, ha ezzel is végzett.

  • Peter Shark

Friss könyvek a címlapról