Adam Mickiewicz

Pan Tadeus vagy az utolsó birtokbafoglalás Litvániában

Készleten

Példány állapota: jó

A XIX. százdai lengyel irodalom klasszikus remekét, a „lengyel Iliász”-t, Mickiewicz emigrációban írta. Távol hazájától tehát s távol az 1830-as tragikus felkeléstől, melynek leverése mélységesen kétségbe ejti. Ekkor, a gyász, a fájdalom napjaiban érik meg benne a gondolat, hogy megírja a lengyelek nagy nemzeti eposzát, megörökítse a régi szép idők mindennapjait, mindazt, ami már visszahozhatatlan: mert az a világ, melyben az ifjú Tadeus bűbájos szerelemi históriája zajlik, immár az emlékezetben él csupán. Gyermekkorának nosztalgikus fényében ragyognak a szülőföld tájai, a háborítatlan ősvadonok, a csendet kürtszóval fölverő medvevadászat, a kisnemesi falvak sajátos embertípusai, a lakomák, az összecsapások, szablyák suhanása, mordályok füstje, szerelem és hazaszeretet kitörései – a nemzeti viseletek, a jellemek, melyek egyképp viselik magukon az európai romantika s a lengyel-litván vonások jegyeit. Eposzt írt Mickiewicz? Verses regényt? A kettő keverékéből csinált valami újat? Egy bizonyos: tapintható gyönyörűséggel és szerető iróniába mártott tollal ábrázol, minden során, minden leírásán, legyen az a bozótos erdőé, nemesi udvarházé, felejthetetlen naplementéké, táncoké, az „eposzi” harcoké: mindenen ott érezni a megjelenítés örömét, művészi gyönyörűségét. Az örömet és élvezetet, aminek talán fő része van benne, hogy valóban sikerült remekművet alkotnia, mely elsősorban abban homéroszi, hogy végtelenül természetes.
A Pan Tadeus-t, mely Sebők Éva fordításában 1957-ben először jelent meg magyarul, most Rónay György fordításában adjuk közre.

Pan Tadeusz címmel is megjelent.