Horánszky András, D. Nagy Éva

Vadvirágok 1-2.

Készleten

Példány állapota: jó

Meg akarod a világot ismerni nélkülük? Képzelj el egy világot virágok, fák nélkül, s a kép, ami felrémlik előtted, az üresség, a halál képe. A földnek csillagai a virágok – tartja a latin közmondás, egy régi kínai mondás meg éppen megfordítja: a csillagok az ég virágai. Virágnéven hívja kedvesét a költő, virágénekek születtek a nép ajkán, a paradicsom virágoskertjébe teremti a régiek képzelete a mondabeli első emberpárt.
Valami ősi vággyal keresi az ember azokat a csodálatos kerteket, az igaziakat, amit még az érintetlen természet természet tartogat számára: a rétek margarétás, harangvirágos, szegfüves tengerét, a kopár dolomitsziklák parányi sziklakertjeit. A patakok várják, amelynek nefelejcses kék partján mintha az ég kékje tükröződne vissza, és havasok, a föld legpazarabb vadvirágos kertjeivel, óriás virágaival. Még itt van ez a paradicsom a küszöbünk előtt – még tömegesen virít a lila kökörcsin néhol a budai hegyekben, az őszi kikerics a lekaszált rétek smaragdjában, s a külvárosi gyepes útszéleken különös-kedves hírmondói élnek még a régi növényvilágnak.
Azokat a fajokat válogattuk inkább ki a közép-európai növényvilág (flóra) mintegy ezer fajából, amelyek még valóban feltűnnek erdőn-mezőn, csavargásaink közben. Könyvünk kora tavasztól késő őszig követi ezeknek a „virágoskerteknek” változásait, s hogy megkönnyítse a keresést, a virágok felismerését, színek szerint csoportosítja őket fehér, sárga, lila, kék, rózsás, bíbor és cinóberpiros táblákba. A táblák összeállításakor szinte csokrokat kötöttünk, élveztük annak az örömét, hogy tudjuk: melyik virág nőhet egymás közelében hasonló igényei miatt; melyik virág hűséges kísérője egy-egy erdőtípusnak, vagy melyik csak ritka vendége a növénytársulásnak.

Új vadvirágos kötetünk testvére, folytatása az elsőnek. Úgy szólunk benne, ahogy elkezdtük, ott folytatjuk, ahol abbahagytuk; tovább keressük az erdő-mező szépeit, „csillagait”.
Meg kell ismernünk őket, míg el nem tűnnek; meg kell ismernünk, hogy megvédhessük őket. Mert elmennek a virágok, a fák, a lepkék és madarak az ember útjából! Mint kicsi Noé bárkájába, úgy gyűjtöttük össze a legpompásabb virágokat, amelyek ritka kincsek a Kárpát-medence vagy éppen hazánk flórájában. S gyöngykereső ujjal szedegettük fel hozzá az elhullajtott, elfelejtett régi neveket is, már amennyire a szűkös hely megengedi.
Válogattunk a mezsgyék, erdőszélek, romfalak naponta látott, szép virágú fajai között is. Mennyi kedves virágot lehetne ezek közül bemenekíteni a kertbe! És meghagyni vagy visszahozni nyaralóink köré az ősgyepet, az odavalósi növényritkaságokkal. Ha ismerjük szokásaikat, termőhelyüket – új ágyat vethetünk nekik, kimenekíthetjük őket a megbolygatott földek, irtások félelmesen elszaporodó gyomjainak fojtásából – ahol „fölmagzik a növényi gonoszság”! Mert a gyomok meg éppen az ember nyomában járnak, az ő környezetében szaporodnak el igazán. Kaliforniai sárga mák rétjében pipitérek fehér virágait láttuk virítani – Észak-Amerika rétjét egybeforrni egy magyar réttel – egy tihanyi nyaraló kertjében, elhagyott szántóföld helyén. Ezekkel és a csenkeszek gyepjével száműzték a gazt, nem gyomirtóval, s hívogatják vissza az őshonos fajokat.

Szerző: Horánszky András, D. Nagy Éva
Darab: 1
Állapot: jó