Réti István

A ​nagybányai művésztelep

1490Ft Szállítási költség info shipping cost

Készleten

  • Példány állapota:

Réti ​István könyve, A nagybányai művésztelep, a 19–20. századi magyar
művészet egyik legjelentősebb szellemi, szemléleti, stiláris mozgalmának a
történetét tárgyalja s résztvevőinek alakját, munkásságát mutatja be, a korszak
legfontosabb művészettörténeti forrásmunkái közé tartozik. Szerzőjét, aki
maga is a nagybányai festőkolónia első, alapító nemzedékének tagja, az eseményeknek
nem csak résztvevője, hanem egyik megindítója is volt, műveltsége,
széles látóköre, a történelem és művészettörténet iránti fogékonysága,
s nem utolsósorban írói vénája a mozgalom krónikásának, s mintegy teoretikusának
szerepére predesztinálta.
A könyv csak Réti halála után kilenc évvel, 1954-ben jelent meg a Képzőművészeti
Alap Kiadóvállalatánál. Az akkori politikai, művészetpolitikai
viszonyok között azonban csak kompromisszumokkal kerülhetett kiadásra:
kimaradt a kéziratból minden olyan szövegrész, utalás, ami a két világháború
és a közbülső időszak történelmi eseményeinek tárgyalásában, vagy Réti
művészetfilozófiai, esztétikai felfogásában, vagy a nagybányai életkörülményekről
szóló leírásai között nemkívánatosnak, közölhetetlennek találtatott.
Réti István művét ebben a kiadásban teljes szövegével, hiánytalanul élvezheti
az olvasó. A szerző kéziratát, a Magyar Nemzeti Galéria Adattárában
őrzött gépiratot forrásértékű szövegként kezeltük, hogy a modern magyar
művészet történetének ezt a nélkülözhetetlen forrásmunkáját a maga teljességében
bocsássuk a szakemberek és a közönség rendelkezésére.
Csorba Géza
Írásom célja: a tényeket a feledéstől megmenteni és a művészeti Nagybánya
fogalmát s jelentőségét tárgyilagos módon megállapítani…
Igyekeztem természetesen a tények és emberek jellemzésében és értékelésében
tárgyilagos lenni anélkül, hogy az etikai és a szellemi lényeg, a tehetség
lényege iránt közömbös legyek és hogy el ne veszítsem a szemlélet egységét
az emlékek erdejében. Kerültem a túldicsérést éppúgy, mint a túlzó kritikát,
élőknek és halottaknak egyenlő mértékkel igyekeztem mérni. Igazat írni és
igazságos maradni volt irányelvem, s ettől, legjobb tudásom szerint, nem tértem
el. (Részletek az Előszóból)
Réti István

  • Réti István
  • 1

Friss könyvek a címlapról