Bedő J. István

Észforgató

Készleten

Példány állapota: jó

Úgy unatkozom – mennyiszer mondod, mert éppen nincs jó idő, nem lehet kimenni focizni. Úgy unatkozom, mert a könyvet már befejeztem, másikba nem akarok kezdeni, már a hátam fáj a hasonfekvéstől. Úgy unatkozom, mert biciklizni sem lehet, még a térre sem tudok lemenni, csak esik, egyre esik az eső. Meg különben is, ha a barátom feljön, akkor nem kezdhetünk el társasjátékot játszani, hogy múljon az idő. Ha az ember ötödikes (hatodikos, hetedikes, nyolcadikos), már nem ül le Fekete Péter játszani, legfeljebb az öccsével vagy a húgával, hogy a kistökmag ne kezdjen el nyikorogni anyunak. De akkor mit csináljunk?
Hadd segítsek. Mindannyian tudunk beszélni, el tudjuk mondani, ami fontos.
Megértjük egymást, mert magyarul beszélünk. Ez az anyanyelvünk, sőt gyakran halljuk, hogy édes anyanyelvünk. Miért? Édesanyánktól tanultunk beszélni, s ha felnőttként meg is tanulunk egy vagy több idegen nyelvet, az igazi mindig az anyanyelv marad. Lányom mondta háromévesen, élete első külföldi útján a szlovák beszédet hallva: Apu, miért nem beszélnek itt rendesen? Nehéz megmagyarázni egy apróságnak, hogy az is rendes beszéd.
Amíg megtanuljuk anyanyelvünket, sok buktatón át vezet az út. Félreértjük, amit mondanak, nem értjük meg az ismeretlenszavakat. Mikor pedig már tudunk mindent – vagy mandjenm mindent – tán ki is nevetjük, aki nem beszél szépen. S ha nevetünk, akkor az már majdnem játék. Ne gúnyolódjuink hát azokkal akik eltévedtek valahol a szavak dzsungelében. Fogjátok meg a kezem, és gyertek a szóval, édes anyanyelvünkkel játszani. Erre hív benneteket és kíván kellemes időtöltést.

Szerző: Bedő J. István
Darab: 1
Állapot: jó