Szécsényi-Nagy Gábor

A ​Naprendszer parányai

500Ft Szállítási költség info shipping cost

Készleten

  • Példány állapota:

A ​váratlanul fölbukkanni látszó égitestek mindig is megmozgatták az emberek fantáziáját. Elődeink félelemmel teli csodálattal tekintettek a különös alakú és fényű égi objektumokra, köztük elsősorban az üstökösökre, amelyek olyan helyeken is feltűntek a csillagok között, ahol egyébként csak a tátongó világűr sötétlett. Megjelenésüket legtöbbször baljós előjelnek tekintették. A csillagászok azonban már az ókorban is végeztek üstökös-megfigyeléseket, s évezredek szorgos munkájának eredményeként ma már sok mindent tudunk ezekről az égitestekről. Régóta ki tudjuk számítani pályájukat s visszatérési idejüket, jellemzőik megfigyelése és korszerű módszerekkel végzett kiértékelése révén ismerjük szerkezetüket, az őket alkotó anyagokat, képet tudunk alkotni keletkezésükről, sorsukról. A szerző részletes történeti áttekintés után módszeresen végigvezeti az olvasót az üstököskutatás különböző területein. A kötetnek különös aktualitást ad a Halley-üstökös 1985-86-os visszatérése. A két utolsó fejezet összefoglalja a Halley-programot, és ismerteti az üstökös megfigyelésére felbocsátott szondákkal szerzett első eredményeket. A nem szakember értékes áttekintést kap Naprendszerünk e különös vándorairól, a csillagászok, amatőr csillagászok pedig jól használható kézikönyvet vehetnek kezükbe, amelyet a gazdag fekete-fehér és színes fotóanyag valóban szemléletessé tesz.

  • Szécsényi-Nagy Gábor
  • 1

Friss könyvek a címlapról