Ferenc ​testvér

• Példány állapota: jó

Green ​a folyamatot ábrázolja: hogyan lesz egy jómódú családból származó ifjú a kereszténység egyik legnagyobb szentje. Francesco apja gazdag posztókereskedő, s arról álmodozik, hogy egyszer majd elsőszülött fia viszi tovább az üzletet. Betegesen pénzsóvár, a materián kívül más értéket nem ismer el, a transzcendenshez annyi az érzéke, mint diktátornak a jócselekedethez. A fiát rajongásig szerető, szelíd anya viszont mélyen hívő keresztény, s egy titkokzatos hang kezdettől fogva azt sugallja neki: Francesco egyszer még „Isten gyermeke lesz”.
A francia író szerint a lelke mélyén Ferenc Isten szeretetét kiskorától kezdve, majd később, kicsapongásai idején is érezte: mindig jellemző volt rá a túláradó életöröm, aminek eredőjét nem tudta megfogalmazni. A szomorúságot nem ismerte, később is azt tartotta, hogy az a Sátántól ered. Gyakran álmodozott, látomásai voltak. Élete egyik mélypontján, amikor a szomszédos Perugiától elszenvedett csata után láncraverten senyved a börtönben, váratlanul kijelenti, hogy egyszer még szent lesz belőle. Mindenki megdöbben, de senki nem gúnyolódik ezen. A rendkívüli egyéniség sugárzó ereje nyilvánul meg esetében: amikor megtér, s egyetlen szál ruhában hirdetni kezdi az Evangéliumot, környezete bolondnak nézi, majd látva eltökéltségét, egyre többen követik, a társadalom minden rétegéből: lovagok, bárók, tudós doktorok, iparosok, jobbágyok, koldusok. Szavainak egyszerűsége, az egyéniségéből áradó őszinte hit erejének hatására emberek tömegei térnek meg. A hittel sokáig küszködő, majd végül szintén megtérő Green számára egyértelmű: ha a krisztusi tanokat valóban hiteles egyéniség hirdeti, a csoda megvalósul, Isten kegyelméből a hit alapvetően megváltoztathatja az emberek életét. Valóban a csodával határos, ahogy Ferenc a semmiből, kizárólag Istenbe vetett hitével felépíti a ferencesek rendjét, hozzájárulva ezzel az egyház megújításához is.

A könyv hiteles képet ad a XII-XIII. század Európájának zavaros viszonyairól is, ahol az uralkodók sűrűn váltogatták egymást, a német-római császárság hegemóniára tört, az egyház védekezett. Kapzsiság, gőg, bujaság, de a gyönyörök hajszolása ellenére is mélységes kielégületlenség, űr a lelkekben, kiáltó ellentét a fényűző gazdagság és a nyomorgók tömegei között, formális, magamutogató ájtatosság az egyik oldalon, kísérlet a krisztusi tanok megvalósítására a másikon mindez együtt volt jellemző a korszakra. Kevesebb zavaros századvég volt a XIII. század végénél, írja a szerző, s mi is elgondolkozhatunk: mintha a történelemben csak a külsőségek változnának, de az emberek félelmei, örömei hasonlóak minden időben. Egy dologban azonban biztos, hogy lényeges a különbség: a középkor embere hagyta, hogy az álmok, látomások irányítsák, ha úgy érezte, felülről érkezett a jel. Úrnak és szolgának teljesen természetes volt a hit és a valós élet, a földi és az égi szféra öszeolvadása. A könyv egyik csúcsfejezete III. Ince pápa és Ferenc „látomásos” párbeszéde: többszöri találkozásaik között a látomásokra és álmokra figyelve értelmezik Isten akaratát.

• Szerző: Julien Green
• Állapot: jó