Hirotada Ototake

Senki ​sem tökéletes

500Ft Szállítási költség info shipping cost

Készleten

  • Példány állapota:

Egy ​nem mindennapi fiú története és emberi nagysága

„Király” tolószékben

A barátaim gyakran mondogatják:

„Az igaz, hogy sokkolt, mikor először megláttalak: Nem tudtam, hogyan viselkedjek veled, vagy miről beszéljek. De az érzés idővel elmúlt és valahol menet közben elveszett, hogy fogyatékos vagy.”

Azon nem lehet segíteni, ha az emberek az első pillanatban meglepődnek, de ez az érzés később elmúlhat, a további idegenkedést semmi sem indokolja. Arra, hogy eltüntessük szellemi korlátainkat a közelség érzésének megtartása mellett, azt gondolom, szükséges hagyni a másik embert, hogy önmaga lehessen. Mások elfogadásának szándéka saját értékeink ismeretével kezdődik, mellyel élni kell. Az ajándékba kapott élet kiteljesítésére kell törekednünk.

Nekem ahelyett, hogy mindenem meg lett volna, szinte mindenem hiányzott. Csalódást kellett volna okoznom a szüleimnek, hiszen olyan gyerek voltam, aki a legminimálisabb elvárásoknak sem tudott megfelelni. Ez a feltételezés azonban helytelennek bizonyult. Szüleim nem törődtek fogyatékosságommal. Segítettek és látták, hogy minden napját élvezem az életemnek. Barátaimmal körülvéve jövök-megyek, és boldog vagyok.

„Hiszen tudom, „Senki sem tökéletes”. Vannak egészséges emberek, mégis sötét kétségbeesésben élik le az életüket. Mások pedig annak ellenére, hogy se kezük, se lábuk, félelem nélkül néznek szembe a világgal. A fogyatékosságnak semmi köze az egészséghez!”

  • Hirotada Ototake
  • 1

Friss könyvek a címlapról