Donászy Ferenc
Egy magyar diák élete Mátyás korában
500Ft
Szállítási költség
Készleten
- Példány állapota: jó
„Hej, . de szerettem volna akkor isten igazában megrázni – mikor le kellett vetnem azt a kivarrott, szép magyar ruhát…
De a beszéd egyszerre a torkán akadt és szemei a rémülettől tágra nyílva meredtek a szoba tulsó oldalára…
A szemközti falon egy köpenybe burkolt, magas fekete alak árnyéka suhant végig s néma imbolygással tűnt el a tető és szegletek setét homályában.
Riadtan néztek egymásra s halotti csendben.”
Donászy Ferenc (1858 – 1923), ifjúsági író. 1883-ban a budapesti egyetemen gyógyszerészi oklevelet szerzett. Később az Athenaeum kiadóvállalat munkatársa lett, majd 1894-től a Magyar Királyi Államnyomdánál dolgozott. Ifjúsági regényein nemzedékek nőttek fel, tanulva belőlük hazafiasságot és erkölcsre való érzékenységet. Regényei olyan népszerűek voltak, hogy egy részük a szerző halála után is több kiadást ért meg. Az Egy magyar diák élete Mátyás korában először 1892-ben jelent meg.
Fontosabb művei még: Tholdi Miklós (1893), Őserdőkön, tengereken (1895), Életünket és vérünket (1900).
- Donászy Ferenc
- 1
- jó