Fényes Imre (szerk.)

A ​kvantummechanika klasszikusai

900Ft Szállítási költség info shipping cost

Készleten

  • Példány állapota:

A ​kvantummechanika, korunk elméleti fizikai gondolkodásának egyik csúcsteljesíménye, az elmúlt évtizedekben túljutott fejlődésének első átmeneti szakaszain, bizonyos fokú lezártság stádiumáig, olyannyira, hogy a tudomány ez új ágazatáról már mint klasszikusan lezárt gondolatrendszerről, máig megemésztetlen értelmezési problémáiról és próbálkozásairól pedig mint „ortodox” értelmezésről beszélnek. Meg lehet tehát már rajzolni azt a fejlődési ívet, amelyet e tudományszak bejárt – erre a feladatra vállalkozik jelen könyvben Fényes Imre professzor, a kvantummechanika nemzetközileg elismert magyar képviselője, munkatársaival, Fáy Gyulával és Tőrös Róberttel. Mégpedig oly módon, hogy egymás mellé gyűjti korunk legnagyobb fizikus-gondolkodóinak azon írásait amelyekben a bejárt út mérföldköveit kell látnunk. S valóban: Planck, Einstein, Bohr, de Broglie, Heisenberg, Schrödinger, Pauli, Dirac, Born, Neumann és Wigner dolgozatai tényleg kirajzolják önmagukkal a kvantummechanikai gondolkodás fejlődésvonalát. A tizenegy „huszadik századi klasszikus” írásait összekötő magyarázó szöveggel, bő jegyzetapparátussal és irodalomjegyzékkel nyújtja át az olvasónak.

Tartalomjegyzék

Bevezetés – Írta Fényes Imre
A „preklasszikus” kvantumelmélet
A fekete sugárzás és a Planck-féle eloszlási törvény
Max Planck: A Wien-féle eloszlási törvény módosításáról (Fordította: Tőrös Róbert)
Max Planck: A normálspektrum energiaeloszlási törvényének elmélete (Fordította: Tőrös Róbert)
A fotonhipotézis és a fényelektromos egyenlet
Albert Einstein: A fény keletkezése és terjedésére vonatkozó heurisztikus nézőpontról (Fordította Tőrös Róbert)
A Bohr-féle atommodell és a Bohr-féle kvantumfeltétel
Niels Bohr: A hidrogénspektrumról (Fordította: Újhelyi Sándor)
A klasszikus kvantummechanika
De Broglie anyaghullám hipotézise
Louis de Broglie: A hullám és a mozgás közötti leképzés általános definíciója (Fordította: Tőrös Róbert)
A Heisenberg-féle mátrixtechnika
Werner Heisenberg: A kvantummechanika kialakulása (Fordította: Fáy Gyula)
A mátrixmechanika továbbfejlesztése
A Schrödinger-féle hullámmechanika
Erwin Schrödinger: A hullámmechanika alapgondolata (Fordította: Török Róbert)
A Pauli-féle elv
Wolfgang Pauli: Az atomban levő elektronpályák zártságának és a spektrumok összetett szerkezetének összefüggéséről (Fordította: Tőrös Róbert)
A kvantummechanika Dirac-féle megalapozása és a Dirac-egyenlet
Paul Maurice Adrian Dirac: Az elektron és pozitron elmélete (Fordította: Fáy Gyula)
A kvantummechanika értelmezése
A kvantumelmélet Born-féle statisztikus interpretációja
Max Born: A kvantummechanika statisztikai jellege (Fordította: Fáy Gyula)
Niels Bohr: Az atomelmélet és a természetleírás (Fordította: Fáy Gyula)
Niels Bohr: Az atomelmélet és a természetleírás elvei (Fordította: Fáy Gyula)
Mátrixmechanika – hullámmechanika – „absztrakt” kvantummechanika
Neumann János: A statisztikus értelmezés (Fordította: Fáy Gyula)
A kvantummechanika lezáratlan kérdései
Irodalomjegyzék

  • Fényes Imre (szerk.)
  • 1

Friss könyvek a címlapról