Egri ​prelűdök zongorára

• Példány állapota: jó

„1951. ​június 29-én hajnali fél ötkor csengettek. Hosszan és erőszakosan. Egy rendőr hozott értesítést arról, hogy a Belügyminisztérium azonnali hatállyal kitiltja Budapest területéről dr. Pápai Vratarics Györgyöt, eredeti foglalkozása miniszteri osztálytanácsos, valamint a vele egy háztartásban élő Vratarics Györgynét, Vratarics Nórát és özv. Vratarics Gyulánét. Lakhelyéül Szabolcs-Szatmár megye, Dombrád, Sztálin út 152-t jelölik ki. A kitiltás következtében megüresedő lakást igénybe veszik.

Édesapám a józan eszénél volt, azon nyomban csomagolni kezdett, majd a nap folyamán értesítette anyai nagyszüleimet, Pápay Klári néniéket, barátokat, ismerősöket, fuvart szervezett, hogy holmijainkat náluk hagyhassuk. Mi fejenként csak 50 kiló holmit vihettünk magunkkal. Hajnalban jött a teherautó, mely elszállított bennünket a Magdolna-városi pályaudvarra. Nagyon hosszú utazás következett.”

Vajon milyen életút vezetett odáig, hogy dr. Pápai Vratarics György, az egri születésű jogász, művész-tanár hajnalban megkapja a fővárosból kiutasító végzést? Mi volt a „bűne” annak a nemesi gyökerekkel rendelkező, polgári életet élő, de értelmiségi pályát választó rétegnek, akiket a sztálini diktatúra legsötétebb napjaiban otthonaik elhagyására kényszerítettek? Volt-e visszatérés a száműzetésből? S rehabilitálták-e valaha ezeket az emberségükben sértett, kettétört életeket? Ez az emlékirat a XX. századi magyar történelem egyik legsötétebb korszakának máig megválaszolatlan kérdéseire keresi a választ.

• Szerző: Szuromi Rita (szerk.)
• Darab: 1
• Állapot: jó