Az ősvilág

• Példány állapota: jó

A jégkorszakok.
Az Óriás-hegység vándora, aki egy régebben majdnem járhatatlan, újabban kissé kijavított ösvényen az úgynevezett nagy hógödörből a kicsibe mászik le, egy nagyon jelentős tájképpel áll szemben.
A mélységbe gördülő és árnyékot vető felhők, a hasadékban fölmerülő mérhetetlen távoli kilátás a napsütötte völgyekre, a jellemző törpe növényzet, kőzet szürke mállási cserepeihez – a nagy magasság kétségtelen benyomását keltik föl. Ahol a szétmállott gránit-ösvény lemegy a kis gödörbe, ott kedves alpesi szőnyeg jelenik meg ebben, az évszak szerint változó szinű virágokkal a mormogó vizek fölött.. A tekintet a szőnyeg legmélyebb gödrében akaratlanul is a gleccsert keresi, ez azonban hiányzik.
De annál világosabb nyomok mutatják, hogy valamikor itt volt. Még fölismerni véljük, ahol utoljára megpihent, a nagy gödörkazánt kivájva – az első vastag bundájú hegycsúcsokról lenézve, még látjuk alant az óriási törmelékgyűrűt, melyet az olvadó, haldokló, visszavonuló glecser mint oldal- és homlokmorénákat halmozott föl abból a kőzetből, mely eredetileg az ő csúszó jegébe volt befagyva. Egy kis hófolt gyakran nyári időben is látható még a gödör legbelső lejtőjén – nyilván nagyon kevés kellene ahoz, hogy a jégóriás újra fölébredjen

• Szerző: Bölsche
• Darab: 1
• Állapot: jó