Bödöcs Tibor

Addig ​se iszik (dedikált)

3990Ft Szállítási költség info shipping cost

Készleten

  • Példány állapota:
  • Kiadó: Helikon
  • Nyelv: magyar

„Mikor a szerzőt megismertem, még nagyképűen vallotta: „Hárman nem írunk: Szókratész, Jézus és én.” Aztán megtört, és írni kezdett, paródiákat, persze – és megállt a kanál a levesben, de úgy, hogy a fal adta másikat. Úgy vágytunk erre a hangra ebben a karót nyelt, szürke, humordeficites honi literatúrában, mint egy falat kenyérre. Bödőcs írásaiban a páratlan irodalmi műveltség találkozik az igazi humorral Karinthy boncasztalán. Apját kérdezték, mit szól, hogy fia már ír is. „Addig se iszik” – válaszolta a bölcs öreg, és igaza volt: Tibor írás közben sose iszik. (Hmm…) Mert ilyen az irodalom: nevel, tanít, szórakoztat – és amíg írunk vagy olvasunk, addig se iszunk. Tisztelet a kivételnek. Fogadják tehát szeretettel az irodalmi paródia Lemmyjét, a magyar humor Billy, a Kölyökjét, a búcsúszentlászlói Rabelais-t. „Tessék mosolyogni!” “

Cserna-Szabó András

 

Tartalomjegyzék

I. Bajszosok
Krúdy Gyula: Ma Szindbád viszi az oviba
Ernest Hemingway: A férfi meg a nő (The Man and That Thing)
Krasznahorkai László: Sátánmackó
George Orwell: Kakasfarm
Móricz Zsigmond: Retyerutyák
Gabriel García Marquez: Száz rész magány
Marcel Proust: A múltakba hanyatló Béla bá’ illata
II. Budapestiek
P. Howard (Rejtő Jenő): Az elveszett napszemüveg
Mándy Iván: Feltámadás, lomtalanítással
Ottlik Géza: Waldorf a határon
Örkény István legújabb egypercesei
Kertész Imre: Góltalanság
Esterházy Péter: Nagy álmagyar pornóparlamentarizmus
Hántes S. Tamás: Magyar drím
III. Nem balett-táncosok
Kosztolányi Dezső: Anna elszabadul (első fok)
Márai Sándor: Napló – részletek – (részlet)
Hamvas Béla: A szalonnáról (még egyszer)
Bodor Ádám: Bucarest 43XD (Egy fejezet fejezetei)
Pepsi Kalasnyikov: Bizneysz ez juzsuál
Bohumil Hrabal: Nosztalgiázni tilos!
Hét részlet a Hévíz folyóirat „Eső után köpönyeg” című antológiájából:
– Nádas Péter: Egy érintőleges hullafolt anatómiája
– Bereményi Géza: Mi a bóni?
– Parti Nagy Lajos: Hőmérő lárpurlár
– Závada Pál: Baszdüh
– Hazai Attila: Feri megfejti, de nem biztos
– Cserna-Szabó András: Boldogság, pacallal
– Jászberényi Sándor: Antifront