Európai ​parasztok – A munka

• Példány állapota: jó

A középkori parasztháborúk lázadói alig ismerték múltjukat. A teremtés, az Édenkert képzetei, az „első emberpár” sorsa, illetve saját életpályájuk tapasztalatai összefonódtak egymással. Mintha minden a ködös távolban vagy csak tegnap történt volna. Mégis biztosak voltak abban, hogy az Isten átka sújtja valamennyi embert. Dolgozniok kell! Semmi kétségük nem lehetett azzal kapcsolatban, hogy a bibliai ítélet: „orcád verítékével egyed a te kenyered”, nem egy távoli kor üzenete. Nem, ez az átok maga a realitás – egyszer s mindenkorra – számukra. Mindannyiuknak keserves életet kellett megtapasztalniok, ismereteiket történettudatuk is megerősítette. A rossz napról napra rosszabb lett. Olykor mégis felcsillant a remény. Titokban arra gondoltak, hogy talán valamikor minden másként festett. Egyik énekükben arról daloltak, hogy „… mikor Éva szőtt és Ádám kávét hordott, ki látott akkor lovagot és lordot?” Igen, az élet még szép volt, az emberek társai voltak egymásnak. Azóta más lett a rend, és eleink bajt bajra halmoztak. Minden rosszabbra fordult. Végül is a középkori parasztok életében jutott el csúcspontjára – logikájuk szerint – a sok sanyarúság. Azóta kell nélkülözniök az emberi kapcsolatokból a harmóniát, azóta lett a paraszt osztályrésze a nélkülözés és megaláztatás. Ez volt maga az átélt történelem. A Biblia szerint valamikor minden másként indult, kezdetben még nemcsak reménykedtek abban, hogy boldogok lehetnek. Ellenkezőleg, boldogok is voltak. Erről nemcsak a parasztok álmodoztak. Ezt tanították a papok is… Minden jel arra vall, hogy bár a parasztok nem, ellenben az egyházi férfiak kiismerték a helyzetet. A teológusok aktualizálták a paradicsom mítoszát és átmentették morális tanulságait.

• Szerző: Hoffmann Tamás
• Darab: 1
• Állapot: jó